Bocsáss meg magadnak!

2022.04.12

Vannak elképzeléseink, hogy milyennek kellene lennünk szerepeinkben (munkatársként, társként, szülőként) vagy azért, mert volt valamilyen pozitív mintánk, tapasztalásunk, amihez igazodni szeretnénk, vagy azért, mert pont, hogy nem volt. Vagy éppen negatív, nagyon fájó volt, és elhatároztunk, hogy mi nagyon másmilyent akarunk. 

Alkotunk magunkban egy ideális képet, amiből hatalmas posztert gyártunk és odatapasztjuk az életfalunkra. CSAK ÍGY A HELYES! És ha valamiért mégsem tudunk megfelelni ennek az elvárásnak, ha elbukunk, ha hibázunk, jön az önostorozás, kevésnek, bűnösnek érezzük magunkat. Jobban kellett volna csinálnunk, jobbnak kellett volna lennünk, szeretetteljesebbnek, odafigyelőbbnek, türelmesebbnek, erősebbnek, megfontoltabbnak, kitartóbbnak... 

És az egykori nem-megfelelésünket megbocsáthatatlan bűnné növesztjük magunkban.

És önmagunk feloldozása az egyik legnehezebb feladat, hiszen folyamatosan igazoljuk a "kevésségünket". Akár észleljük a mozgatórugókat, akár nem, de bűnösnek érezzük magunkat, és a bűnösnek bűnhődnie kell. Hát kiszabjuk a büntetést önmagunkra, lelki szorongások vagy akár testi tünetek, betegségek formájában... És újra és újra indul az ördögi kör, mert magunk teremtette önleértékelésünk, lelki vagy testi gyengeségeink megint csak azt bizonyítják, hogy kevesek vagyunk, nem vagyunk elég jók, elég erősek, hanem gyengék, nemszerethetők, bűnösök, így büntethetők. 

A vádlottak padjára ültetjük magunkat.

Az ügyész, a bíró és a vádlott egy személyben mi magunk vagyunk. Olyan mintha az ügyvéd hiányozna a teremből. Aki rámutat a nehezítő és befolyásoló körülményekre, hatásokra, aki elmondja, hogy ugyan van egy precedens minta, de az adott helyzetből az nem is volt kihozható, hogy abban a pillanatban volt egy eszközkészlet és ennyi tudott megszületni... A szándék pedig egyértelműen jó volt, semmiképpen nem előre megfontoltan ártó szándékú... 

Mi lenne, ha az amerikai joggyakorlat - filmekből olyan jól ismert - esküdtszékét odaképzelnéd most a tárgyalótermedbe, és az esküdtek a te egykori énállapotaid lennének: a kisgyerek, a kamasz, a tinédzser, a fiatal felnőtt, a felnőtt...És te, aki "bűnös" címkét magadra ragasztva állsz a teremben, felállsz a vádlottak padjáról és "vallomást teszel", elmondod az "ügyet", hogy teljesen őszintén - "eskü alatt vallva" - mi is történt akkor, amikor "léket kaptál". Mit éreztél, mit éltél át, milyennek tűnt számodra akkor a világ? Milyen fájdalmaid, tapasztalásaid voltak? Mennyire voltál egyedül, magadra hagyva, mennyire voltál tanácstalan? Mennyire volt meg benned a jószándék, mi vezetett a döntésedben? Mennyire voltak hiányaid, mennyire voltak megfelelő mintáid, segítőid vagy mennyire nem... És kizokogod magadból a történteket... Ha hallanád a saját "vallomásod", őszintén kitárulkozva, ott az esküdtek székeiből, vajon hányan mondanák, hogy bűnös vagy? Nem inkább a megértés, az együttérzés könnyei csillannának meg egykori énjeid szemeiben, "Ja, hát így már értjük!" - és egyöntetű felmentés lenne az "ítélet"? Már koppan is a bírói kalapács: "A VÁDLOTT FELMENTVE!"

Eckhart Tolle olyan szépen fogalmaz mások hibáztatásával kapcsolatban: "Ha az ő múltja a te múltad lenne, az ő fájdalma a te fájdalmad, s az ő tudatossági szintje a te tudatossági szinted, akkor pontosan úgy gondolkoznál és cselekednél, mint ő. Ennek felismerése szüli meg a megbocsátást, az együttérzést, a lelki békét."

Ne csak másokkal, hanem magaddal, egykori énállapotaiddal szemben is alkalmazd ezt! A saját érdekedben! Mert amíg magadnak nem tudsz megbocsájtani egy múltbéli történésért, reakciódért, addig nem tudsz EGÉSZként tekinteni magadra, EGÉSZségesként élni, mert egy részedet sarokba állítottad, aki ott szűköl kitaszítottan, izoláltan és a félelme nőni fog! És ennek jelét fogja adni számodra, a lelkiállapotodban, a szorongásban, a testi fájdalmakban, visszatérő tünetekben, akár betegségekben. És ő nem ellened szól, hanem érted! Mert amíg nem fordítasz erre a részedre figyelmet, amíg nem tudod megérteni, elfogadni, befogadni őt is, mint a részedet, aki szükséges volt az egészhez, addig ez a rendezetlenség nyitott sebként van jelen... Jobb hát tudomást venni róla és szembenézni vele, rendezni a soraitokat. 

A nem-megbocsájtással csak magadnak ártasz!

A döntés a tiéd, meddig akarsz még szenvedni? Ha már elég a bűnhődésből, ha ki akarsz lépni a "bűnös cellájából", melybe magad léptetted magad, mert most már unod, már eleged van, akkor nincs más út: megérteni, elfogadni, megbocsájtani, átölelni, magadba ölelni és továbblépni. 

És különben mi van, ha nincs is "bűn", hiba, csak tapasztalás? Ha annak akkor másként kellett volna történnie, akkor másként történt volna, de mivel így történt, ennek így kellett történnie, valamiért arra a tapasztalásra volt szükséged, hogy miért... a válasz lehet, hogy csak később érkezik meg, fedetten vagy fedetlenül, de minden érted volt, egyszer minden értelmet nyer! Tépd össze az ideális képet, amit illúziókból gyártottál, és illuzórikus elvárásként akartál neki megfelelni! 

Az élet a tapasztalásról szól és nem az ideálisról.

Ha mások életét nézed, sokszor annyira egyértelmű: sok nehézség, sok egykor értelmetlennek tűnő megpróbáltatás, elbukás vezette el a főhőst a legjobb helyre. Nézd a saját életedet is kívülről, mintha egy filmet látnál! Hát nem gyönyörű, hogy hányszor felálltál már és újrakezdtél, hogy meg tudtad fejlődni önmagad, hogy átlépted saját árnyékaidat?

Ha más filmjeként néznéd, lenyűgözne a főhősöd, és eszedbe nem jutna, hogy kevésnek tartsd! Magadnak miért nem adod meg ezt a tiszteletet? Lenyűgöző vagy! Itt vagy! Megoldottad! Sokszor! A saját módodon, de továbbjutottál, és milyen messzire jutottál, mennyi értéket létrehoztál, mennyit, de mennyit adtál! Lásd magad életed főhőseként és lásd az egész életedet, a csodádat, az erődet!

Borulj le lábaid elé és mondd: KÖSZÖNÖM, SZERETLEK!

Megérdemled, magadtól, magadnak... És még mennyi, de mennyi csoda vár rád! Ami már mögötted van az elmúlt, a most megtett lépésedből növekszik a jövőd. A múltból hozd el magadban az erőt, a tapasztalás élményeit, és lépj tovább, magadért.

Engedd, hogy a sebeid kivirágozzanak! A világ, az élet már rég megbocsájtott (sokszor nem is volt mit neki), légy te is kegyes magadhoz! Megérdemled!


Koós-Lukács Tímea - Dr. Buda László által kiemelten ajánlott - ULTRARÖVID TERÁPIÁS KONZULENS

aTime Lélekmegálló / www.atime.hu

#megbocsájtás #önismeret #önszeretet #mitüzenalelked #mitüzenatested #lélek #atime #lélekmegálló